Azt gondoltam, hogy 2020-szal kapcsolatban mindannyian eleresztik majd a fantáziájukat jól, és amolyan XXI. századi Verne Gyulák módjára felvázolnak valamit, ami érzéseket, gondolatokat vált ki belőlünk, és újra lesz jövőképe az országnak (Yeah!). De a böjti időszak első péntekén a gyomromnál csak a tekintetem volt üresebb mikor hazatértem.

Vagy nekem voltak túlzó elvárásaim, vagy ők tévesztették el a műfajt.

- Kaptam némi elméletet a jövőkutatásból kedves tanáruraktól (amitől a diáklét jóleső érzése futott végig a hátamon - csak épp nem ezért jöttem el erre a fórumra)

- Kaptam pár jól hangzó szlogent - 3I-ket, meg 3E-ket, meg pilléreket, meg terveket - amelyek még az úttörő-avatásomnál is kevésbé voltak képesek felizgatni.

- Aztán néhányan belebonyolódtak annak a módszertanába, milyen lépések is kellenek ahhoz, hogy eljussunk oda… őőő, hova is?

… Ennyit a tudományról, a politikáról, és a bizniszről. Köretet rágtunk, a főétel elmaradt.

Egyedüli reménysugaracskának egy ifjú kutató tűnt, aki csont szilárdsággal megmondta a frankót: nincs más jövő, mint a nanotechnológia. Persze senki nem reagált rá. De tudják mi a vicc benne? Én hittem neki. Ott ült ez a kétségtelenül elhivatott, húszas évei végén járó, fehér, értelmiségi gyerek, és az elmélet, a szónoklat, és módszertanok közé odatette a várva várt alanyt - "a jövőt"! Kicsi hóvirág volt a télben - a fejlett társadalmak azon húsz százalékába tartozott, akik megtermelik azt a jelent, amiről a többi nyolcvan százalék jó esetben csak diskurálni tud...

Aztán persze ismét húsunkba hasított a rideg mai valóság, az NFT2 milliárdjairól esett szó, amelyek elméletileg, politikailag és módszertanilag nagyon megalapozottan fognak majd sok-sok kézen át vándorolni - reméljük talán ehhez a fiatalemberhez is!